Rólunk- Vadvirágom - Török Zita

Török Zita

Alapító
Végzettség szerint vegyész vagyok, de ahogy mondani szokás, csak akasztott ember nem voltam még. Jelenleg norvégtanárként dolgozom, de voltam már recepcióstól kezdve bálnatúrák idegenvezetője is. Ami biztos pont, hogy a természet mindig visszahúz magához és beszippant egy-egy számomra új csodájával.

Így történt ez 4 éve is, a koronahullámra felülve kezdtem a kertészkedést, akkor még zöldségtermesztéssel. Pár éve megjelent a dísznövények és a virágok iránti érdeklődésem is, mikor másfél éve elkezdtem kialakítani a saját kertünket. Elég sokat olvastam a témában, sok videót néztem és próbáltam a lehető legfenntarthatóbb módon kialakítani azt.

Egyre inkább elkezdett érdekelni, hogy hogyan tudnék minél több beporzót vonzani a kertbe és a tavalyi évben már igen sokukkal találkozhattam. Ahogy mélyültem el a témában, egyre többet olvastam az őshonos növényeink fontosságokról is, viszont nem találtam elegendő forrást ehhez, főként nem magyar nyelven.

Utána pedig nem találtam olyan magkeveréket, ami számomra megfelelő lett volna: őshonos vagy közel-őshonos virágokból állna, beporzócsalogató lenne és emellett összeállításakor az esztétikumot is szem előtt tartották volna és ne takarmányfajokkal lenne tele. Ekkor vetődött fel bennem először egy saját keverék kialakításának gondolata is.

A beporzók támogatása és védelme mellett flóránk biodiverzitásának megőrzését is fontos feladatnak tartom: megdöbbentő, hogy hány gyönyörű magyar növény- és virágfajunk van, amikről semmit nem tudunk, miközben a kertészetekből hordjuk haza a kertjeinkbe az egzotikusabbnál egzotikusabb fajokat, amiket nagy munkával próbálunk életben tartani a számukra nem alkalmas klímán. Vagy amelyek a hazai fajainkra kifejezetten veszélyesek (ld. rózsaszín ligetszépe és a kacsafarkú szender esetében). Vagy amelyekkel mini-ökológiai katasztrófát hozunk létre a természetben (pl. az invazív kanadai aranyvessző, amely a kertjeinkből kiszabadulva kiszorítja a hazai fajainkat, ökológiai sivatagokat hozva létre a természetben).

Nem gondolom, hogy csak és kizárólag őshonos növényekkel kellene beültetnünk a kertjeinket, mert valóban vannak nálunk is jól teljesítő külföldi fajok, de fontosnak tartanám a szemléletváltást, hogy elérjük, hogy mindenkinek legyen a kertjében egy kis hazai színfolt, amivel valóban eredményesen tudnánk segíteni hazai beporzófajainknak, miközben a hazai növénybiodiverzitást is támogatjuk. Ezért alkottam a keverékeket már lassan egy éve tartó kutatómunka eredményeképp, amiket elsősorban kiskerti felhasználásra szánok. Emellett szerettem volna külön-külön is kínálni a magokat, mert rengeteg vadvirágunk az évelőágyásban is remekül mutatna.

A webáruház mellett célom egy edukációs platform létrehozása, ahol a hazai növényekről és virágokról illetve a hazai beporzóinkról szeretnék információkat megosztani. Szuper lenne, ha holisztikusan tudnánk szemlélni a kertjeinket és látnánk a természetben előforduló összefüggéseket is, amiket magunk is alkalmaznánk közvetlen környezetünkben. Remélem az oldallal és az általam forgalmazott termékekkel ezt meg tudom majd valósítani.

A Vadvirágom oldalban a párom segédkezik, a virágszedésben pedig 2,5 éves kisfiam, akinek hamarosan a kistestvérével fogjuk a kerti tartalmakat elkészíteni 🙂