Medvehagyma (Allium ursinum) 10 db hagyma

3.250 Ft

Méltán örvend nagy népszerűségnek a medvehagyma, ezért idén a magok mellett hagymákat is tudtok vásárolni (a készlet erejéig). A hagymákat elültetve már tavasszal biztosan szüretelhetsz, és idővel szépen el is szaporodik. A medvehagyma (Allium ursinum) egyik legismertebb őshonos fűszernövényünk, ami méltán örvend nagy népszerűségnek. A kígyóhagymához hasonlóan vad fokhagymának is nevezik. A tavaszi, árnyas erdők ajándéka, az enyhén fokhagymaízű leveleivel, amit dióval és olajjal összeaprítva pesztóként, illetve pogácsába keverve is nagyon finom. Az erdőben való gyűjtés folyamán vigyázni kell, hogy ne keverjük össze a hasonló levelű, mérgező gyöngyvirággal, ami a medvehagymához hasonló élőhelyeket szeret. Ha a levél fokhagyma-illatú, akkor az medvehagyma, ha nem, akkor pedig dobjuk el. Ha nem szeretnél az erdőben bingózni, akkor a kertedbe is ültethetsz medvehagymát 🙂

Ültetése: Válasszunk a hagymáknak árnyékos-félárnyékos helyet. A hagymákat egymástól minimum 20 centire ültessük, a gyökereikkel lefelé. Ültessük őket a hagyma méretének háromszoros mélységébe úgy, hogy kb. 5-10 centi földréteg legyen a hagymák csúcsa fölött. Tavasszal már szüretelhető, de egy-két levelet mindig hagyjunk rajta szüretelés után. Tavasz végén a levelei visszahúzódnak. Nagyon jól szaporodik mind sarjhagymákról, mind magról is idővel, ezért olyan helyet válasszunk neki, ahol nyugodtan terjedhet. Még véletlenül se ültessük gyöngyvirág közelébe, mert a leveleik összetéveszthetőek. Ha elbizonytalanodnánk, szagoljuk meg: a medvehagyma leveleinek erős hagyma/fokhagymaillata van.

Tulajdonságok: 

  • egyéb nevei: vad fokhagyma, poszhagyma
  • latin név: Allium ursinum
  • család: Amaryllidaceae
  • élettartam: évelő
  • virágzási idő: március-április
  • méret: 20-30 cm
  • talaj: átlagos, nedves
  • termőhely: félárnyék, árnyék
  • egyéb: ehető, fűszernövény
  • hagymák származási helye: Hollandia

1 csomag 10 db medvehagyma hagymát tartalmaz. 

További részletekért görgess lejjebb.

Elfogyott

Cikkszám: medvehagyma-hagyma Kategóriák: , , , , Címkék: , ,

Leírás

Különlegesség
Életciklus
Fajta
Fényigény
Kiszerelés
Magasság
Mennyiség10 hagyma
Őshonosság
Szín
Talaj
Virágzási hónap
Vízigény
Vetési hónapok

További információk

Tömeg100 g
Különlegesség

, , , ,

Életciklus

Fajta

Fényigény

,

Kiszerelés

Magasság

Mennyiség

Őshonosság

Szín

,

Talaj

, , , , ,

Virágzási hónap

,

Vízigény

Vetési hónapok

, , , , ,

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.