LEPKECSALOGATÓ – szender- és lepkevonzó magkeverék
950 Ft – 3.250 Ft
A Lepkecsalogató lepkevonzó magkeverék 1 év kutatásának munkája, aminek összeállításakor a legjobb nektártermelő és tápnövény fajokat válogattuk össze egy magkeverékbe. A lepkék é szenderek nagyrésze hernyó korában nagyon válogatós és csak néhány, vagy csak 1-1 fajta tápnövénye van: erre a növényre rakja a lepke a petéit és ezt a növényt fogyasztják a hernyók. (Gondoljunk a hernyókra úgy, mint finnyás ovisok, akik csak egy ételt szeretnek :)) Két védett lepkénk például a kis-Apolló lepke csak és kizárólag keltike fajokra petézik (ezért szerepel az odvas keltike a magkeverékben) vagy a vérfű-hangyaboglárka, ami pedig csakis az őszi vérfűre rakja petéit (és akinek a szaporodása megér egy misét).
Ahogy csökken a természetes élőhelyeik száma, egyre kevesebb van ezekből a tápnövényekből is, ami a lepkék számának csökkenéséhez vezet. Főleg a nagyon specialista fajoknál okoz ez gondot, ami inkább éhenhal, minthogy más növénnyel táplálkozzon, ezért számuk csökkenő trendet mutat. Emiatt lenne fontos, hogy ezekre a tápnövényekre (amik minden esetben őshonos magyar fajok) fókuszáljunk, amikor a hazai lepkék fajtagazdagságát szeretnénk támogatni a kertünkben is. Kifejlett lepke korukban már kevésbé válogatósak, ilyenkor bármilyen nektárforrás megteszi nekik, persze itt is vannak kedvencek. Ezekből a jó nektártermelő fajokból is válogattunk a keverékbe, például az ördögszemek vagy a mezei varfű mindig ellenállhatatlan a lepkék számára. És mivel személyes kedvenceim, ezért a szenderek tápnövényeire is extra figyelmet fordítottunk.
A tápnövényekben is gazdag Lepkecsalogató magkeverék esetében ne feledjük, hogy nincsen lepke hernyó nélkül és hagyjuk, hogy a kis hernyók felzabáljanak néhány növényt, mert pont ezzel segítünk a legtöbbet 🙂 A keverék a nektárforrások mellett 160 lepke és szender tápnövényét tartalmazza!
Tulajdonságok:
- élettartam: egynyári, kétéves, évelő
- virágzási idő: március-október
- méret: 10-100 cm
- talaj: száraz, átlagos
- termőhely: napos
- beporzófaktor: 10/10
A következő fajokat tartalmazza:
ánizs, baltacim, csabaíre vérfű, fehér here, galambszínű ördögszem, hólyagos habszegfű, juhsóska, kapor, koloncos legyezőfű, közönséges cickafark, közönséges galaj/tejoltó galaj, lándzsás útifű, ligeti zsálya, mezei varfű, muskotályzsálya, odvas keltike, ördögszem “Fire king”, ördögszem “Oxford blue”, orvosi somkóró, őszi vérfű, rèti imola, réti kakukkszegfű, sédkender, szarvaskerep, szöszös bükköny, szurokfű, tarka koronafürt, terjőke kígyószisz, vadmurok, vastövű imola, vörös here
Vetési javaslat: 2-3 g/nm
Még több részletért és vetési javaslatokért görgess lejjebb.
Ár:
1g – 950 Ft
5g – 3.250 Ft
Az árak bruttó árak, 27% ÁFÁ-t tartalmaznak.
Leírás
A Lepkecsalogató szender- és lepkevonzó magkeverék 1 év kutatásának munkája, aminek összeállításakor a legjobb nektártermelő és tápnövény fajokat válogattuk össze egy magkeverékbe. A lepkék é szenderek nagyrésze hernyó korában nagyon válogatós és csak néhány, vagy csak 1-1 fajta tápnövénye van: erre a növényre rakja a lepke a petéit és ezt a növényt fogyasztják a hernyók. (Gondoljunk a hernyókra úgy, mint finnyás ovisok, akik csak egy ételt szeretnek :)) Két védett lepkénk például a kis-Apolló lepke csak és kizárólag keltike fajokra petézik (ezért szerepel az odvas keltike a magkeverékben) vagy a vérfű-hangyaboglárka, ami pedig csakis az őszi vérfűre rakja petéit (és akinek a szaporodása megér egy misét).
Ahogy csökken a természetes élőhelyeik száma, egyre kevesebb van ezekből a tápnövényekből is, ami a lepkék számának csökkenéséhez vezet. Főleg a nagyon specialista fajoknál okoz ez gondot, ami inkább éhenhal, minthogy más növénnyel táplálkozzon, ezért számuk csökkenő trendet mutat. Emiatt lenne fontos, hogy ezekre a tápnövényekre (amik minden esetben őshonos magyar fajok) fókuszáljunk, amikor a hazai lepkék fajtagazdagságát szeretnénk támogatni a kertünkben is. Kifejlett lepke korukban már kevésbé válogatósak, ilyenkor bármilyen nektárforrás megteszi nekik, persze itt is vannak kedvencek. Ezekből a jó nektártermelő fajokból is válogattunk a keverékbe, például az ördögszemek vagy a mezei varfű mindig ellenállhatatlan a lepkék számára. És mivel személyes kedvenceim, ezért a szenderek tápnövényeire is extra figyelmet fordítottunk.
A tápnövényekben is gazdag Lepkecsalogató magkeverék esetében ne feledjük, hogy nincsen lepke hernyó nélkül és hagyjuk, hogy a kis hernyók felzabáljanak néhány növényt, mert pont ezzel segítünk a legtöbbet 🙂 A keverék a nektárforrások mellett 160 lepke és szender tápnövényét tartalmazza!
Tulajdonságok:
- élettartam: egynyári, kétéves, évelő
- virágzási idő: március-október
- méret: 10-100 cm
- talaj: száraz, átlagos
- termőhely: napos
- beporzófaktor: 10/10
A következő fajokat tartalmazza:
Magyar név | Latin név | % |
Ánizs | Pimpinella anisum | 3.4 |
Baltacim | Onobrychis viciifolia | 5.1 |
Csabaíre vérfű | Sanguisorba minor | 2.4 |
Fehér here | Trifolium repens | 2.4 |
Galambszínű ördögszem | Scabiosa columbaria | 0.7 |
Hólyagos habszegfű | Silene vulgaris | 5.1 |
Juhsóska | Rumex acetosellosa | 1.7 |
Kapor | Anethum graveolens | 1.7 |
Koloncos legyezőfű | Filipendula vulgaris | 5.1 |
Közönséges cickafark | Achillea millefolium | 3.4 |
Közönséges galaj | Galium mollugo | 5.1 |
Lándzsás útifű | Plantago lanceolata | 5.1 |
Ligeti zsálya | Salvia nemorosa | 5.1 |
Mezei varfű | Knautia arvensis | 2.4 |
Muskotályzsálya | Salvia sclarea | 2.4 |
Odvas keltike | Corydalis bulbousa | 2.4 |
Ördögszem Fire King | Scabiosa atropurpurea Fire King | 1.7 |
Ördögszem Oxford Blue | Scabiosa atropurpurea Oxford Blue | 1.7 |
Orvosi somkóró | Melilotus officinalis | 5.1 |
Őszi vérfű | Sanguisorba officinalis | 0.7 |
Rèti imola | Centaurea jacea | 5.1 |
Réti kakukkszegfű | Lychnis flos-cuculi | 1.0 |
Sédkender | Eupatorium cannabinum | 0.9 |
Szarvaskerep | Lotus corniculatus | 5.1 |
Szöszös Bükköny | Vicia villosa | 5.1 |
Szurokfű | Origanum vulgare | 5.1 |
Tarka koronafürt | Securigera varia | 5.1 |
Terjőke kígyószisz | Echium vulgare | 3.4 |
Vadmurok | Daucus carota | 1.7 |
Vastövű imola | Centaurea scabiosa | 2.4 |
Vörös here | Trifolium pratense | 2.4 |
Vetési javaslat:
Tavasszal vagy ősszel előkészített földterületre vesd el a magokat (ne fű közé, fontos a talaj megfelelő előkészítése: gyomoktól megtisztítása és porhanyós földfelszín kialakítása). Ne, vagy csak nagyon vékonyan takard őket, néhány mag fényre csírázik. Nyomkodd őket le, sétálj végig rajtuk vagy hengereld be, így segítve, hogy a magok érintkezzenek a földdel. Locsold meg őket és az első néhány hétben tartsd nedvesen a földet. Őszi vetésnél tavasszal is locsolgasd kicsit. Gyönyörködj a látványban!
Vetési javaslat: 2-3 g/m²
Első évben 8-10 héttel vetés után csak az egynyári virágokkal mint az ánizs, a kapor, a vadmurok, az ördögszemek fogsz találkozni, de kora tavaszi vetésnél lehetséges, hogy néhány évelő is virágozni fog nyár végére, mint a cickafark, a ligeti zsálya vagy a baltacim. Őszi vetésnél következő évben az egynyáriakon kívül már az évelők többsége is nagy valószínűséggel virágozni fog.
Második évtől május és október között már mindannyiukban gyönyöködhetsz!
A magkeverék szárazságtűrő, csak csírázáskor kell az öntözésről gondoskodnod.
A keverékben lévő tápnövények és lepkefajok
(forrás: https://jasius.hu/lepidopterology/)
Ánizs: |
földitömjén-sziklabagoly |
kéthullámos selymesbagoly |
Baltacim: |
Callophrys rubi – zöldfonákú farkincásboglárka |
Cupido osiris – hegyi törpeboglárka |
Euclidia triquetra – kakukkfű-nappalibagoly |
Pyrrhia umbra – iglicebagoly |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Colias erate – keleti kéneslepke |
Issoria lathonia – közönséges gyöngyházlepke |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Őszi vérfű/csabaíre vérfű: |
Brenthis daphne – málna-gyöngyházlepke |
Spialia sertorius – nyugati törpebusalepke |
Brenthis ino – lápi gyöngyházlepke |
Maculinea teleius – vérfű-hangyaboglárka |
Spialia orbifer – kerekfoltú törpebusalepke |
Diachrysia zosimi – vérfű-aranybagoly |
Maculinea nausithous – sötét hangyaboglárka |
Fehér here/Vörös here: |
Callophrys rubi – zöldfonákú farkincásboglárka |
Xylena exsoleta – szürkés fabagoly |
Orthosia opima – hegyesszárnyú barkabagoly |
Lacanobia suasa – tarka kertibagoly |
Nola aerugula – barnacsíkos pamacsosszövő |
Orthosia gracilis – karcsú barkabagoly |
Euclidia mi – lóhere-nappalibagoly |
Colias erate – keleti kéneslepke |
Polyommatus dorylas – mezei boglárka |
Spilosoma lubricipedum – tejszínű medvelepke |
Diacrisia sannio – vörösszélű medvelepke |
Xylena vetusta – vörhenyes fabagoly |
Euclidia glyphica – közönséges nappalibagoly |
Cyaniris semiargus – aprószemes boglárka |
Ceramica pisi – borsóbagoly |
Diaphora mendica – felemás medvelepke |
Leptidea sinapis – kis mustárlepke |
Plebejus idas – északi boglárka |
Plebejus argus – ezüstös boglárka |
Cupido alcetas – palakék ékesboglárka |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Cupido argiades – kóbor ékesboglárka |
Plebejus argyrognomon – tintakék boglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Polyommatus coridon – ezüstkék boglárka |
Ördögszemek: |
Calophasia opalina – foltos fehérbagoly |
Nola chlamitulalis – pompás pamacsosszövő |
Hemaris tityus – pöszörszender |
Omphalophana antirrhinii – oroszlánszáj-apróbagoly |
Hyles livornica – sávos szender |
Epimecia ustula – ördögszem-apróbagoly |
Habszegfűk: |
Hoplodrina blanda – sötétbarna selymesbagoly |
Polymixis rufocincta isolata – villányi télibagoly |
Cucullia artemisiae – feketeüröm-csuklyásbagoly |
Hadena compta – foltos szegfűbagoly |
Heliothis ononis – zsályabagoly |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Hadena filograna – sötétmintás szegfűbagoly |
Hadena confusa – fehérfoltos szegfűbagoly |
Antitype chi – fehér őszibagoly |
Hadena magnolii – fehérmintás szegfűbagoly |
Parasemia plantaginis – útifű-medvelepke |
Conisania luteago – sárgás szegfűbagoly |
Hadena perplexa – olajbarna szegfűbagoly |
Sideridis reticulata – fehéreres kertibagoly |
Hyssia cavernosa – feketejegyű rétibagoly |
Hadena bicruris/capsincola – szürke szegfűbagoly
|
Juhsóska: |
Arctia festiva – díszes medvelepke |
Amata phegea – fehérpettyes álcsüngőlepke |
Acronicta euphorbiae – kutyatej-szigonyosbagoly |
Hoplodrina superstes – pontozott selymesbagoly |
Hoplodrina respersa – kéthullámos selymesbagoly |
Xanthia ocellaris – szürkés sárgabagoly |
Hoplodrina blanda – sötétbarna selymesbagoly |
Hoplodrina octogenaria – őzbarna selymesbagoly |
Hyphoraia aulica – barna medvelepke |
Hepialus humuli – nagy gyökérrágólepke |
Mormo maura – gyászbagoly |
Dypterygia scabriuscula – szurokbarna bagoly |
Phymatopus hecta – aranyló gyökérrágólepke |
Simyra albovenosa – mocsári lándzsásbagoly |
Spilosoma urticae – hószínű medvelepke |
Lacanobia suasa – tarka kertibagoly |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Agrius convolvuli – folyófűszender |
Euclidia mi – lóhere-nappalibagoly |
Aporophyla lutulenta – sziki őszibagoly |
Spilarctia lutea – sárgás medvelepke |
Xylena exsoleta – szürkés fabagoly |
Lycaena virgaureae – aranyos tűzlepke |
Parasemia plantaginis – útifű-medvelepke |
Trachea atriplicis – nyári zöldbagoly |
Antitype chi – fehér őszibagoly |
Hyles livornica – sávos szender |
Lycaena dispar rutilus – nagy tűzlepke |
Hyles vespertilio – denevérszender |
Spilosoma lubricipedum – tejszínű medvelepke |
Diaphora mendica – felemás medvelepke |
Euclidia glyphica – közönséges nappalibagoly |
Xylena vetusta – vörhenyes fabagoly |
Polymixis xanthomista – sárgamintás tarkabagoly |
Ceramica pisi – borsóbagoly |
Acronicta rumicis – sóska-szigonyosbagoly |
Lycaena hippothoë – havasi tűzlepke |
Egira conspicillaris – változékony szürkebagoly |
Conistra rubiginea – vörös télibagoly |
Lycaena thersamon – kis tűzlepke |
Agrochola nitida – rozsdabarna őszibagoly |
Lycaena phlaeas – közönséges tűzlepke |
Lycaena tityrus – barna tűzlepke |
Lycaena tityrus – barna tűzlepke |
Koloncos legyezőfű: |
Neptis rivularis – nagy fehérsávoslepke |
Brenthis daphne – málna-gyöngyházlepke |
Brenthis ino – lápi gyöngyházlepke |
Pyrgus malvae – kis busalepke |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Orthosia gracilis – karcsú barkabagoly |
Brenthis hecate – barna gyöngyházlepke |
Malacosoma castrensis – kutyatejpohók |
Közönséges cickafark: |
Arctia festiva – díszes medvelepke |
Acronicta euphorbiae – kutyatej-szigonyosbagoly |
Hyphoraia aulica – barna medvelepke |
Cucullia chamomillae – székfű-csuklyásbagoly |
Chelis maculosa – foltos medvelepke |
Watsonarctia deserta – tarka medvelepke |
Pachetra sagittigera – nagy fésűsbagoly |
Orthosia gracilis – karcsú barkabagoly |
Arctia villica – fekete medvelepke |
Cucullia tanaceti – vonalkás csuklyásbagoly |
Malacosoma castrensis – kutyatejpohók |
Conistra rubiginosa – szürke télibagoly |
Ceramica pisi – borsóbagoly |
Közönséges galaj/tejoltó galaj: |
Amata phegea – fehérpettyes álcsüngőlepke |
Hoplodrina superstes – pontozott selymesbagoly |
Hippotion celerio – csíkos szender |
Diachrysia nadeja – foltosszegélyű aranybagoly |
Eriopygodes imbecilla – pitypangbagoly |
Chelis maculosa – foltos medvelepke |
Hemaris tityus – pöszörszender |
Watsonarctia deserta – tarka medvelepke |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Orbona fragariae – óriás télibagoly |
Rhyparia purpurata – bíborszínű medvelepke |
Hyles gallii – galajszender |
Antitype chi – fehér őszibagoly |
Hyles livornica – sávos szender |
Polia bombycina – palaszürke bagoly |
Hyles vespertilio – denevérszender |
Diaphora mendica – felemás medvelepke |
Diacrisia sannio – vörösszélű medvelepke |
Conistra rubiginosa – szürke télibagoly |
Ceramica pisi – borsóbagoly |
Agrochola nitida – rozsdabarna őszibagoly |
Conistra erythrocephala – vörösfejű őszibagoly |
Macroglossum stellatarum – kacsafarkú szender |
Deilephila elpenor – szőlőszender |
Deilephila porcellus – piros szender |
Epatolmis luctifera – cigány medvelepke |
Lándzsás útifű: |
Amata phegea – fehérpettyes álcsüngőlepke |
Arctia festiva – díszes medvelepke |
Acronicta euphorbiae – kutyatej-szigonyosbagoly |
Hoplodrina superstes – pontozott selymesbagoly |
Hoplodrina respersa – kéthullámos selymesbagoly |
Athetis pallustris – kormos lápibagoly |
Athetis furvula – homoki selymesbagoly |
Melitaea cinxia – réti tarkalepke |
Charanyca trigrammica – háromsávos fűbagoly |
Hoplodrina blanda – sötétbarna selymesbagoly |
Athetis gluteosa – kétpontos selymesbagoly |
Hoplodrina octogenaria – őzbarna selymesbagoly |
Hyphoraia aulica – barna medvelepke |
Diachrysia nadeja – foltosszegélyű aranybagoly |
Hypena proboscidalis – ormányos karcsúbagoly |
Coscinia cribraria – pettyes molyszövő |
Melitaea britomartis – barna tarkalepke |
Athetis hospes – mediterrán selymes-bagoly |
Plusia festucae – ezüstkockás bagoly |
Ocnogyna parasita – csonkaszárnyú medvelepke |
Autographa bractea – foltos aranybagoly |
Orbona fragariae – óriás télibagoly |
Arctia villica – fekete medvelepke |
Spilarctia lutea – sárgás medvelepke |
Melitaea diamina – kockás tarkalepke |
Melitaea didyma – tüzes tarkalepke |
Parasemia plantaginis – útifű-medvelepke |
Hyles gallii – galajszender |
Lacanobia splendens – mocsári dudvabagoly |
Melitaea phoebe – nagy tarkalepke |
Spilosoma lubricipedum – tejszínű medvelepke |
Dysauxes ancilla – üvegpettyes álcsüngőlepke |
Diaphora mendica – felemás medvelepke |
Diacrisia sannio – vörösszélű medvelepke |
Polymixis xanthomista – sárgamintás tarkabagoly |
Acronicta rumicis – sóska-szigonyosbagoly |
Tyta luctuosa – fekete nappalibagoly |
Agrochola nitida – rozsdabarna őszibagoly |
Conistra erythrocephala – vörösfejű őszibagoly |
Epatolmis luctifera – cigány medvelepke |
Melitaea athalia – közönséges tarkalepke |
Spiris striata – csíkos molyszövő |
Ligeti zsálya: |
Diachrysia chryson – nagyfoltú aranybagoly |
Heliothis ononis – zsályabagoly |
Spiris striata – csíkos molyszövő |
Mezei varfű: |
Eriopygodes imbecilla – pitypangbagoly |
Hemaris tityus – pöszörszender |
Odvas keltike: |
kis Apolló-lepke – Parnassius mnemosyne |
Orvosi somkóró: |
Polyommatus dorylas – mezei boglárka |
Lacanobia suasa – tarka kertibagoly |
Colias erate – keleti kéneslepke |
Leptotes pirithous – déli boglárka |
Euclidia mi – lóhere-nappalibagoly |
Pseudophilotes vicrama schiffermülleri – kisszemes boglárka
|
Cyaniris semiargus – aprószemes boglárka |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Cupido minimus – törpeboglárka |
Plebejus argyrognomon – tintakék boglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Imolák: |
Eublemma parva – apró vándorbagoly |
Agrochola lychnidis – búzavirág-őszibagoly |
Arctia villica – fekete medvelepke |
Pyrgus carthami – nagy busalepke |
Macroglossum stellatarum – kacsafarkú szender |
Melitaea athalia – közönséges tarkalepke |
Réti kakukkszegfű: |
Cucullia artemisiae – feketeüröm-csuklyásbagoly |
Hadena compta – foltos szegfűbagoly |
Hadena confusa – fehérfoltos szegfűbagoly |
Sideridis rivularis – vörhenyes szegfűbagoly |
Sideridis reticulata – fehéreres kertibagoly |
Conisania luteago – sárgás szegfűbagoly |
Hadena bicruris/capsincola – szürke szegfűbagoly |
Sédkender: |
Acronicta euphorbiae – kutyatej-szigonyosbagoly |
Acronicta auricoma – kökény-szigonyosbagoly |
Meganola albula – fehér pamacsosszövő |
Diachrysia chryson – nagyfoltú aranybagoly |
Hecatera bicolorata – világosszürke kertibagoly |
Autographa bractea – foltos aranybagoly |
Lacanobia contigua – hamuszürke kertibagoly |
Szarvaskerep: |
Colias erate – keleti kéneslepke |
Nola aerugula – barnacsíkos pamacsosszövő |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Polyommatus daphnis – csipkés boglárka |
Euclidia glyphica – közönséges nappalibagoly |
Leptidea sinapis – kis mustárlepke |
Plebejus argus – ezüstös boglárka |
Cupido minimus – törpeboglárka |
Plebejus idas – északi boglárka |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Polyommatus bellargus – égszínkék boglárka |
Erynnis tages – cigány busalepke |
Cupido argiades – kóbor ékesboglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Szöszös bükköny: |
Lygephila pastinum – közönséges csüdfűbagoly |
Lygephila viciae – halovány csüdfűbagoly |
Orbona fragariae – óriás télibagoly |
Lygephila lusoria – nagy csüdfűbagoly |
Lygephila procax – fekete csüdfűbagoly |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Euclidia mi – lóhere-nappalibagoly |
Polyommatus amandus – csillogó boglárka |
Colias chrysotheme – dolomit-kéneslepke |
Lygephila craccae – bükkönybagoly |
Cyaniris semiargus – aprószemes boglárka |
Lygephila ludicra – keskenyszárnyú csüdfűbagoly |
Cupido alcetas – palakék ékesboglárka |
Leptidea sinapis – kis mustárlepke |
Euclidia glyphica – közönséges nappalibagoly |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Polyommatus bellargus – égszínkék boglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Polyommatus coridon – ezüstkék boglárka |
Szurokfű: |
Maculinea arion – nagyfoltú hangyaboglárka |
Tarka koronafürt: |
Lygephila pastinum – közönséges csüdfűbagoly |
Lygephila viciae – halovány csüdfűbagoly |
Lacanobia w-latinum – rekettyebagoly |
Lygephila procax – fekete csüdfűbagoly |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Polyommatus daphnis – csipkés boglárka |
Pseudophilotes vicrama schiffermülleri – kisszemes boglárka
|
Lygephila craccae – bükkönybagoly |
Colias alfacariensis – déli kéneslepke |
Leptidea sinapis – kis mustárlepke |
Cupido alcetas – palakék ékesboglárka |
Cupido minimus – törpeboglárka |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Polyommatus bellargus – égszínkék boglárka |
Erynnis tages – cigány busalepke |
Plebejus argyrognomon – tintakék boglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Polyommatus coridon – ezüstkék boglárka |
Terjőke kígyószisz: |
Utetheisa pulchella – vérpettyes medvelepke |
További információk
Tömeg | N/A |
---|---|
Mennyiség | |
Életciklus | |
Fajta | |
Fényigény | |
Kiszerelés | |
Különlegesség | dísznövény, beporzófaktor 10/10, lepkecsalogató, Zita kedvence |
Magasság | |
Őshonosság | |
Szín | |
Talaj | |
Virágzási hónap | |
Vízigény |
Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.
Kapcsolódó termékek
-
-
Opciók választása
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
- Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához
- 10 őshonos magyar vadvirág, magkeverék
MÉHESKE 2.0 magkeverék
- 900 Ft – 13.000 Ft
Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához -
Opciók választása
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
-
- Out of StockOpciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
- Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához
Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához -
-
-
Kosárba teszem

Értékelések
Még nincsenek értékelések.