LEPKECSALOGATÓ 2.0 – hernyó-, szender- és lepkevonzó magkeverék (MÁRCIUSTÓL)
950 Ft – 8.000 Ft
A Lepkecsalogató 2.0 hernyó-, lepke- és szendervonzó magkeverék 1 év kutatásának munkája, aminek összeállításakor a legjobb nektártermelő és tápnövény fajokat válogattuk össze egy magkeverékbe. A lepkék és szenderek nagyrésze hernyó korában nagyon válogatós és csak néhány, vagy csak 1-1 fajta tápnövénye van: erre a növényre rakja a lepke a petéit és ennek a növénynek a leveleit fogyasztják a hernyók. (Gondoljunk a hernyókra úgy, mint finnyás ovisok, akik csak egy ételt szeretnek :)) Két védett lepkénk például a csíkos boglárka csak és kizárólag baltacimra petézik, vagy a nagyfoltú hangyaboglárka, ami pedig csakis kakukkfűre és szurokfűre rakja a petéit.
Ahogy csökken a természetes élőhelyeik száma, egyre kevesebb van ezekből a tápnövényekből is, ami a lepkék számának csökkenéséhez vezet. Főleg a nagyon specialista fajoknál okoz ez gondot, ami inkább éhenhal, minthogy más növénnyel táplálkozzon, ezért számuk csökkenő trendet mutat. Emiatt lenne fontos, hogy ezekre a tápnövényekre (amik minden esetben őshonos magyar fajok) fókuszáljunk, amikor a hazai lepkék fajtagazdagságát szeretnénk támogatni a kertünkben is.
Kifejlett lepke korukban már kevésbé válogatósak, ilyenkor bármilyen nektárforrás megteszi nekik, persze itt is vannak kedvencek. Ezekből a jó nektártermelő fajokból is válogattunk a keverékbe, például az ördögszem-fajok, imolák mindig ellenállhatatlanok a lepkék számára. És mivel személyes kedvenceim, ezért a szenderek tápnövényeire is extra figyelmet fordítottunk.
A Lepkecsalogató 2.0 magkeverék az első kiadású Lepkecsalogató magkeveréktől annyiban tér el, hogy a Lepkecsalogató 2.0-ba kis gondolkozás után végül bekerült pár bizonyítottan szuper nektártermelő és lepkevonzó-faj, amik nem honosak Európában, de nem is invazívak: a pillangóvirág, a legényrózsa és az ernyős verbéna is. Ezek a fajok azért is előnyösek, mert már első évben virágoznak, míg az évelők többsége inkább csak második évtől bontja ki szirmait, de a levélkéik már első évben hasznosak lehetnek a hernyóknak.
A tápnövényekben is gazdag Lepkecsalogató magkeverék esetében ne feledjük, hogy nincsen lepke hernyó nélkül és hagyjuk, hogy a kis hernyók felzabáljanak néhány növényt, mert pont ezzel segítünk a legtöbbet 🙂 A keverék a nektárforrások mellett 150 lepke és szender tápnövényét tartalmazza!
Tulajdonságok:
- élettartam: egynyári, kétéves, évelő
- virágzási idő: március-október
- méret: 10-100 cm
- talaj: száraz, átlagos
- termőhely: napos
- beporzófaktor: 10/10
A következő fajokat tartalmazza:
ánizs, baltacim, csabaíre vérfű, fehér here, fehér mécsvirág, hólyagos habszegfű, juhsóska, kapor, kerti habszegfű, kerti ördögszem színkeverék, koloncos legyezőfű, közönséges cickafark, közönséges galaj/tejoltó galaj, lándzsás útifű, legényrózsa színkeverék, ligeti zsálya, mezei szarkaláb, muskotályzsálya, orvosi somkóró, pillangóvirág, réti imola, réti kakukkszegfű, réti margitvirág, szarvaskerep, szöszös bükköny, szurokfű, tarka koronafürt, terjőke kígyószisz, vadmurok, vastövű imola, vörös here
Vetési javaslat: 2-3 g/nm
Még több részletért és vetési javaslatokért görgess lejjebb.
Ár:
1g – 950 Ft
5g –2500 Ft
10g – 4000 Ft
25g – 8000 Ft
Az árak bruttó árak, 27% ÁFÁ-t tartalmaznak.
Ha kiválasztod a kiszerelést, utána fel tudsz íratkozni, ha szeretnél email értesítést kapni, amint elkészült és készleten lesz a keverék:
Leírás
A Lepkecsalogató 2.0 hernyó-, lepke- és szendervonzó magkeverék 1 év kutatásának munkája, aminek összeállításakor a legjobb nektártermelő és tápnövény fajokat válogattuk össze egy magkeverékbe. A lepkék és szenderek nagyrésze hernyó korában nagyon válogatós és csak néhány, vagy csak 1-1 fajta tápnövénye van: erre a növényre rakja a lepke a petéit és ennek a növénynek a leveleit fogyasztják a hernyók. (Gondoljunk a hernyókra úgy, mint finnyás ovisok, akik csak egy ételt szeretnek :)) Két védett lepkénk például a csíkos boglárka csak és kizárólag baltacimra petézik, vagy a nagyfoltú hangyaboglárka, ami pedig csakis kakukkfűre és szurokfűre rakja a petéit.
Ahogy csökken a természetes élőhelyeik száma, egyre kevesebb van ezekből a tápnövényekből is, ami a lepkék számának csökkenéséhez vezet. Főleg a nagyon specialista fajoknál okoz ez gondot, ami inkább éhenhal, minthogy más növénnyel táplálkozzon, ezért számuk csökkenő trendet mutat. Emiatt lenne fontos, hogy ezekre a tápnövényekre (amik minden esetben őshonos magyar fajok) fókuszáljunk, amikor a hazai lepkék fajtagazdagságát szeretnénk támogatni a kertünkben is.
Kifejlett lepke korukban már kevésbé válogatósak, ilyenkor bármilyen nektárforrás megteszi nekik, persze itt is vannak kedvencek. Ezekből a jó nektártermelő fajokból is válogattunk a keverékbe, például az ördögszem-fajok, imolák mindig ellenállhatatlanok a lepkék számára. És mivel személyes kedvenceim, ezért a szenderek tápnövényeire is extra figyelmet fordítottunk.
A Lepkecsalogató 2.0 magkeverék az első kiadású Lepkecsalogató magkeveréktől annyiban tér el, hogy a Lepkecsalogató 2.0-ba kis gondolkozás után végül bekerült pár bizonyítottan szuper nektártermelő és lepkevonzó-faj, amik nem honosak Európában, de nem is invazívak: a pillangóvirág, a legényrózsa és az ernyős verbéna is. Ezek a fajok azért is előnyösek, mert már első évben virágoznak, míg az évelők többsége inkább csak második évtől bontja ki szirmait, de a levélkéik már első évben hasznosak lehetnek a hernyóknak.
A tápnövényekben is gazdag Lepkecsalogató magkeverék esetében ne feledjük, hogy nincsen lepke hernyó nélkül és hagyjuk, hogy a kis hernyók felzabáljanak néhány növényt, mert pont ezzel segítünk a legtöbbet 🙂 A keverék a nektárforrások mellett 150 lepke és szender tápnövényét tartalmazza!
Tulajdonságok:
- élettartam: egynyári, kétéves, évelő
- virágzási idő: március-október
- méret: 10-100 cm
- talaj: száraz, átlagos
- termőhely: napos
- beporzófaktor: 10/10
A következő fajokat tartalmazza:
Magyar név | Latin név | % |
Ánizs | Pimpinella anisum | 3.2 |
Baltacim | Onobrychis viciifolia | 6.5 |
Csabaíre vérfű | Sanguisorba minor | 1.6 |
Ernyős verbéna | Verbena bonariensis | 2.4 |
Fehér mécsvirág | Melandrium album | 3.2 |
Fehérhere | Trifolium repens | 3.2 |
Juhsóska | Rumex acetosellosa | 0.5 |
Kapor | Anethum graveolens | 3.2 |
Kerti habszegfű | Silene armeria | 4.9 |
Koloncos legyezőfű | Filipendula vulgaris | 3.2 |
Közönséges cickafark | Achillea millefolium | 2.4 |
Közönséges galaj | Galium mollugo | 4.9 |
Lándzsás útifű | Plantago lanceolata | 2.4 |
Legényrózsa | Zinnia elegans Mix | 6.5 |
Ligeti zsálya | Salvia nemorosa | 4.9 |
Mezei szarkaláb | Consolida regalis | 4.9 |
Muskotályzsálya | Salvia sclarea | 2.4 |
Ördögszem | Scabiosa atropurpurea | 3.2 |
Orvosi somkóró | Melilotus officinalis | 2.4 |
Pillangóvirág | Cosmos bipinnatus | 8.1 |
Rèti imola | Centaurea jacea | 2.4 |
Réti kakukkszegfű | Lychnis flos-cuculi | 1.6 |
Réti margitvirág | Leucanthemum vulgare | 3.2 |
Szarvaskerep | Lotus corniculatus | 4.9 |
Szöszös Bükköny | Vicia villosa | 1.6 |
Szurokfű | Origanum vulgare | 3.2 |
Tarka koronafürt | Securigera varia | 2.4 |
Terjőke kígyószisz | Echium vulgare | 3.2 |
Vastövű imola | Centaurea scabiosa | 1.6 |
Vöröshere | Trifolium pratense | 1.6 |
Vetési tanácsok:
Csak és kizárólag előkészített, gyomoktól előzetesen megtisztított földterületre vethetőek el. Fű közé vetve nem fognak kicsírázni, vagy idővel elnyomja őket a fű. A porhanyósra gereblyézett, szabad földterület felszínére vessük a magokat. Egy kis homokkal összekeverhetjük a magokat: így könnyebb egyenletesen szórni és jobban látszik, hogy hova került már. Nem szabad őket elásni, mert sok mag fényre csírázik, maximum egyet húzhatunk rajta a gereblyével, de ez a lépés elhagyható. Ha nem túl jó minőségű a kerti talajunk, akkor fél – egy cm komposztot vagy virágföldet teríthetünk a tetejére és erre vethetjük a magokat. Utána nagyobb terület esetén behengerelhetjük vagy kisebb terület esetén végigsétálhatunk rajtuk, hogy a magok jól érintkezzenek a földdel. (Nézzük meg a cipőnk talpát, hogy nem maradt-e rajta túl sok mag :)) Ezután fontos, hogy csírázás alatt (3-4 hét!) tartsuk nedvesen, de nem vizesen a földterületet. Őszi vetésnél mind ősszel, mind tavasszal érdemes locsolni. Ne a locsoló legerősebb fokozatán locsoljunk, hogy ne mossuk el a magokat a területről. Száraz, meleg idő esetén a nedvesen tartás akár napi többszöri öntözést jelenthet!
A terület gondozása:
A kifejlett növények általában már szárazságtűrőek, de hatalmas aszály esetén havi 1-2 öntözést meghálálnak. Első évben az egynyári fajok virágzanak, másodévtől pedig a kétnyáriak és évelők is csatlakoznak a virágzáshoz, de első évben ők csak zöldet növesztenek. A terület második évtől áll össze igazán és lesz egyre látványosabb, de cserébe az évelők onnantól kezdve minden évben virágzanak és egyre bokrosodnak és nem kell őket újravetni sem. Legyünk türelemmel, megéri! 🙂 Első évben, a talajelőkészítés során a felszínre kerülhetnek a földben fekvő egynyári gyommagvak is. Ezeket első évben célszerű eltávolítani, de második évtől már összeáll a vegetáció és kiszorulnak. Őszi vetéskor ez kevésbé fordul elő. A területet elég évente egyszer, késő ősszel vagy kora tavasszal kaszálni/nyírni. Jó csírázást kívánunk a magocskáknak!
Ajánlott vetési mennyiség: 2-3 gramm/m²
A keverékben lévő tápnövények és lepkefajok
(forrás: https://jasius.hu/lepidopterology/)
Ánizs: |
földitömjén-sziklabagoly |
kéthullámos selymesbagoly |
Baltacim: |
Callophrys rubi – zöldfonákú farkincásboglárka |
Cupido osiris – hegyi törpeboglárka |
Euclidia triquetra – kakukkfű-nappalibagoly |
Pyrrhia umbra – iglicebagoly |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Colias erate – keleti kéneslepke |
Issoria lathonia – közönséges gyöngyházlepke |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Csabaíre vérfű: |
Brenthis daphne – málna-gyöngyházlepke |
Spialia sertorius – nyugati törpebusalepke |
Spialia orbifer – kerekfoltú törpebusalepke |
Fehér here/Vörös here: |
Callophrys rubi – zöldfonákú farkincásboglárka |
Xylena exsoleta – szürkés fabagoly |
Orthosia opima – hegyesszárnyú barkabagoly |
Lacanobia suasa – tarka kertibagoly |
Nola aerugula – barnacsíkos pamacsosszövő |
Orthosia gracilis – karcsú barkabagoly |
Euclidia mi – lóhere-nappalibagoly |
Colias erate – keleti kéneslepke |
Polyommatus dorylas – mezei boglárka |
Spilosoma lubricipedum – tejszínű medvelepke |
Diacrisia sannio – vörösszélű medvelepke |
Xylena vetusta – vörhenyes fabagoly |
Euclidia glyphica – közönséges nappalibagoly |
Cyaniris semiargus – aprószemes boglárka |
Ceramica pisi – borsóbagoly |
Diaphora mendica – felemás medvelepke |
Leptidea sinapis – kis mustárlepke |
Plebejus idas – északi boglárka |
Plebejus argus – ezüstös boglárka |
Cupido alcetas – palakék ékesboglárka |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Cupido argiades – kóbor ékesboglárka |
Plebejus argyrognomon – tintakék boglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Polyommatus coridon – ezüstkék boglárka |
Ördögszemek: |
Calophasia opalina – foltos fehérbagoly |
Nola chlamitulalis – pompás pamacsosszövő |
Hemaris tityus – pöszörszender |
Omphalophana antirrhinii – oroszlánszáj-apróbagoly |
Hyles livornica – sávos szender |
Epimecia ustula – ördögszem-apróbagoly |
Habszegfűk: |
Hoplodrina blanda – sötétbarna selymesbagoly |
Polymixis rufocincta isolata – villányi télibagoly |
Cucullia artemisiae – feketeüröm-csuklyásbagoly |
Hadena compta – foltos szegfűbagoly |
Heliothis ononis – zsályabagoly |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Hadena filograna – sötétmintás szegfűbagoly |
Hadena confusa – fehérfoltos szegfűbagoly |
Antitype chi – fehér őszibagoly |
Hadena magnolii – fehérmintás szegfűbagoly |
Parasemia plantaginis – útifű-medvelepke |
Conisania luteago – sárgás szegfűbagoly |
Hadena perplexa – olajbarna szegfűbagoly |
Sideridis reticulata – fehéreres kertibagoly |
Hyssia cavernosa – feketejegyű rétibagoly |
Hadena bicruris/capsincola – szürke szegfűbagoly/szürke …
|
Juhsóska: |
Arctia festiva – díszes medvelepke |
Amata phegea – fehérpettyes álcsüngőlepke |
Acronicta euphorbiae – kutyatej-szigonyosbagoly |
Hoplodrina superstes – pontozott selymesbagoly |
Hoplodrina respersa – kéthullámos selymesbagoly |
Xanthia ocellaris – szürkés sárgabagoly |
Hoplodrina blanda – sötétbarna selymesbagoly |
Hoplodrina octogenaria – őzbarna selymesbagoly |
Hyphoraia aulica – barna medvelepke |
Hepialus humuli – nagy gyökérrágólepke |
Mormo maura – gyászbagoly |
Dypterygia scabriuscula – szurokbarna bagoly |
Phymatopus hecta – aranyló gyökérrágólepke |
Simyra albovenosa – mocsári lándzsásbagoly |
Spilosoma urticae – hószínű medvelepke |
Lacanobia suasa – tarka kertibagoly |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Agrius convolvuli – folyófűszender |
Euclidia mi – lóhere-nappalibagoly |
Aporophyla lutulenta – sziki őszibagoly |
Spilarctia lutea – sárgás medvelepke |
Xylena exsoleta – szürkés fabagoly |
Lycaena virgaureae – aranyos tűzlepke |
Parasemia plantaginis – útifű-medvelepke |
Trachea atriplicis – nyári zöldbagoly |
Antitype chi – fehér őszibagoly |
Hyles livornica – sávos szender |
Lycaena dispar rutilus – nagy tűzlepke |
Hyles vespertilio – denevérszender |
Spilosoma lubricipedum – tejszínű medvelepke |
Diaphora mendica – felemás medvelepke |
Euclidia glyphica – közönséges nappalibagoly |
Xylena vetusta – vörhenyes fabagoly |
Polymixis xanthomista – sárgamintás tarkabagoly |
Ceramica pisi – borsóbagoly |
Acronicta rumicis – sóska-szigonyosbagoly |
Lycaena hippothoë – havasi tűzlepke |
Egira conspicillaris – változékony szürkebagoly |
Conistra rubiginea – vörös télibagoly |
Lycaena thersamon – kis tűzlepke |
Agrochola nitida – rozsdabarna őszibagoly |
Lycaena phlaeas – közönséges tűzlepke |
Lycaena tityrus – barna tűzlepke |
Lycaena tityrus – barna tűzlepke |
Koloncos legyezőfű: |
Neptis rivularis – nagy fehérsávoslepke |
Brenthis daphne – málna-gyöngyházlepke |
Brenthis ino – lápi gyöngyházlepke |
Pyrgus malvae – kis busalepke |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Orthosia gracilis – karcsú barkabagoly |
Brenthis hecate – barna gyöngyházlepke |
Malacosoma castrensis – kutyatejpohók |
Közönséges cickafark: |
Arctia festiva – díszes medvelepke |
Acronicta euphorbiae – kutyatej-szigonyosbagoly |
Hyphoraia aulica – barna medvelepke |
Cucullia chamomillae – székfű-csuklyásbagoly |
Chelis maculosa – foltos medvelepke |
Watsonarctia deserta – tarka medvelepke |
Pachetra sagittigera – nagy fésűsbagoly |
Orthosia gracilis – karcsú barkabagoly |
Arctia villica – fekete medvelepke |
Cucullia tanaceti – vonalkás csuklyásbagoly |
Malacosoma castrensis – kutyatejpohók |
Conistra rubiginosa – szürke télibagoly |
Ceramica pisi – borsóbagoly |
Közönséges galaj/tejoltó galaj: |
Amata phegea – fehérpettyes álcsüngőlepke |
Hoplodrina superstes – pontozott selymesbagoly |
Hippotion celerio – csíkos szender |
Diachrysia nadeja – foltosszegélyű aranybagoly |
Eriopygodes imbecilla – pitypangbagoly |
Chelis maculosa – foltos medvelepke |
Hemaris tityus – pöszörszender |
Watsonarctia deserta – tarka medvelepke |
Ammoconia caecimacula – szürke őszibagoly |
Orbona fragariae – óriás télibagoly |
Rhyparia purpurata – bíborszínű medvelepke |
Hyles gallii – galajszender |
Antitype chi – fehér őszibagoly |
Hyles livornica – sávos szender |
Polia bombycina – palaszürke bagoly |
Hyles vespertilio – denevérszender |
Diaphora mendica – felemás medvelepke |
Diacrisia sannio – vörösszélű medvelepke |
Conistra rubiginosa – szürke télibagoly |
Ceramica pisi – borsóbagoly |
Agrochola nitida – rozsdabarna őszibagoly |
Conistra erythrocephala – vörösfejű őszibagoly |
Macroglossum stellatarum – kacsafarkú szender |
Deilephila elpenor – szőlőszender |
Deilephila porcellus – piros szender |
Epatolmis luctifera – cigány medvelepke |
Lándzsás útifű: |
Amata phegea – fehérpettyes álcsüngőlepke |
Arctia festiva – díszes medvelepke |
Acronicta euphorbiae – kutyatej-szigonyosbagoly |
Hoplodrina superstes – pontozott selymesbagoly |
Hoplodrina respersa – kéthullámos selymesbagoly |
Athetis pallustris – kormos lápibagoly |
Athetis furvula – homoki selymesbagoly |
Melitaea cinxia – réti tarkalepke |
Charanyca trigrammica – háromsávos fűbagoly |
Hoplodrina blanda – sötétbarna selymesbagoly |
Athetis gluteosa – kétpontos selymesbagoly |
Hoplodrina octogenaria – őzbarna selymesbagoly |
Hyphoraia aulica – barna medvelepke |
Diachrysia nadeja – foltosszegélyű aranybagoly |
Hypena proboscidalis – ormányos karcsúbagoly |
Coscinia cribraria – pettyes molyszövő |
Melitaea britomartis – barna tarkalepke |
Athetis hospes – mediterrán selymes-bagoly |
Plusia festucae – ezüstkockás bagoly |
Ocnogyna parasita – csonkaszárnyú medvelepke |
Autographa bractea – foltos aranybagoly |
Orbona fragariae – óriás télibagoly |
Arctia villica – fekete medvelepke |
Spilarctia lutea – sárgás medvelepke |
Melitaea diamina – kockás tarkalepke |
Melitaea didyma – tüzes tarkalepke |
Parasemia plantaginis – útifű-medvelepke |
Hyles gallii – galajszender |
Lacanobia splendens – mocsári dudvabagoly |
Melitaea phoebe – nagy tarkalepke |
Spilosoma lubricipedum – tejszínű medvelepke |
Dysauxes ancilla – üvegpettyes álcsüngőlepke |
Diaphora mendica – felemás medvelepke |
Diacrisia sannio – vörösszélű medvelepke |
Polymixis xanthomista – sárgamintás tarkabagoly |
Acronicta rumicis – sóska-szigonyosbagoly |
Tyta luctuosa – fekete nappalibagoly |
Agrochola nitida – rozsdabarna őszibagoly |
Conistra erythrocephala – vörösfejű őszibagoly |
Epatolmis luctifera – cigány medvelepke |
Melitaea athalia – közönséges tarkalepke |
Spiris striata – csíkos molyszövő |
Ligeti zsálya: |
Diachrysia chryson – nagyfoltú aranybagoly |
Heliothis ononis – zsályabagoly |
Spiris striata – csíkos molyszövő |
Mezei szarkaláb: |
Periphanes delphinii – szarkalábbagoly |
Polychrysia moneta – szélesszárnyú aranybagoly |
Hecatera cappa – selyemfehér kertibagoly |
Orvosi somkóró: |
Polyommatus dorylas – mezei boglárka |
Lacanobia suasa – tarka kertibagoly |
Colias erate – keleti kéneslepke |
Leptotes pirithous – déli boglárka |
Euclidia mi – lóhere-nappalibagoly |
Pseudophilotes vicrama schiffermülleri – kisszemes boglárka
|
Cyaniris semiargus – aprószemes boglárka |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Cupido minimus – törpeboglárka |
Plebejus argyrognomon – tintakék boglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Imolák: |
Eublemma parva – apró vándorbagoly |
Agrochola lychnidis – búzavirág-őszibagoly |
Arctia villica – fekete medvelepke |
Pyrgus carthami – nagy busalepke |
Macroglossum stellatarum – kacsafarkú szender |
Melitaea athalia – közönséges tarkalepke |
Réti kakukkszegfű: |
Cucullia artemisiae – feketeüröm-csuklyásbagoly |
Hadena compta – foltos szegfűbagoly |
Hadena confusa – fehérfoltos szegfűbagoly |
Sideridis rivularis – vörhenyes szegfűbagoly |
Sideridis reticulata – fehéreres kertibagoly |
Conisania luteago – sárgás szegfűbagoly |
Hadena bicruris/capsincola – szürke szegfűbagoly |
Szarvaskerep: |
Colias erate – keleti kéneslepke |
Nola aerugula – barnacsíkos pamacsosszövő |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Polyommatus daphnis – csipkés boglárka |
Euclidia glyphica – közönséges nappalibagoly |
Leptidea sinapis – kis mustárlepke |
Plebejus argus – ezüstös boglárka |
Cupido minimus – törpeboglárka |
Plebejus idas – északi boglárka |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Polyommatus bellargus – égszínkék boglárka |
Erynnis tages – cigány busalepke |
Cupido argiades – kóbor ékesboglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Szöszös bükköny: |
Lygephila pastinum – közönséges csüdfűbagoly |
Lygephila viciae – halovány csüdfűbagoly |
Orbona fragariae – óriás télibagoly |
Lygephila lusoria – nagy csüdfűbagoly |
Lygephila procax – fekete csüdfűbagoly |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Euclidia mi – lóhere-nappalibagoly |
Polyommatus amandus – csillogó boglárka |
Colias chrysotheme – dolomit-kéneslepke |
Lygephila craccae – bükkönybagoly |
Cyaniris semiargus – aprószemes boglárka |
Lygephila ludicra – keskenyszárnyú csüdfűbagoly |
Cupido alcetas – palakék ékesboglárka |
Leptidea sinapis – kis mustárlepke |
Euclidia glyphica – közönséges nappalibagoly |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Polyommatus bellargus – égszínkék boglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Polyommatus coridon – ezüstkék boglárka |
Szurokfű: |
Maculinea arion – nagyfoltú hangyaboglárka |
Tarka koronafürt: |
Lygephila pastinum – közönséges csüdfűbagoly |
Lygephila viciae – halovány csüdfűbagoly |
Lacanobia w-latinum – rekettyebagoly |
Lygephila procax – fekete csüdfűbagoly |
Agrochola litura – tarka őszibagoly |
Polyommatus daphnis – csipkés boglárka |
Pseudophilotes vicrama schiffermülleri – kisszemes boglárka
|
Lygephila craccae – bükkönybagoly |
Colias alfacariensis – déli kéneslepke |
Leptidea sinapis – kis mustárlepke |
Cupido alcetas – palakék ékesboglárka |
Cupido minimus – törpeboglárka |
Colias croceus – sáfrányszínű kéneslepke |
Polyommatus bellargus – égszínkék boglárka |
Erynnis tages – cigány busalepke |
Plebejus argyrognomon – tintakék boglárka |
Colias hyale – fakó kéneslepke |
Polyommatus coridon – ezüstkék boglárka |
Terjőke kígyószisz: |
Utetheisa pulchella – vérpettyes medvelepke |
További információk
Tömeg | N/A |
---|---|
Mennyiség | |
Életciklus | |
Fajta | |
Fényigény | |
Kiszerelés | |
Különlegesség | dísznövény, beporzófaktor 10/10, lepkecsalogató, Zita kedvence |
Magasság | |
Őshonosság | |
Szín | |
Talaj | |
Virágzási hónap | |
Vízigény |
Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.
Kapcsolódó termékek
-
-
Opciók választása
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
- Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához
- 60 őshonos európai vadvirág, magkeverék
ZÜMMÖGDE – méhlegelő magkeverék
- 950 Ft – 20.500 Ft
Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához -
Opciók választása
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
-
-
Opciók választása
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
- Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához
- 40 őshonos magyar vadvirág homokos talajra, magkeverék
BUCKALAKÓ magkeverék
- 950 Ft – 16.000 Ft
Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához -
Opciók választása
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
-
-
Opciók választása
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
- Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához
Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához -
Opciók választása
Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
-
-
Kosárba teszem
- Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához
Add hozzá a kívánságlistáhozAdd hozzá a kívánságlistához -
Kosárba teszem
Értékelések
Még nincsenek értékelések.